Az i modellek közös jellemzője, hogy mindegyik részben vagy tisztán elektromos hajtású. A BMW 2013-ban mutatta be a teljesen elektromos i3 kisautót, ami egészen 2022-ig gyártásban maradt, valamint a Plug-in Hibrid i8 sportautót, amelynek sorozatgyártása 2020-ban fejeződött be. Ugyanebben az évben léptek piacra az újabb, tisztán elektromos hajtású modellek: az iX3 SAV és az összkerékhajtású iX SAV. Az i4 teljesen elektromos Gran Coupé 2021-től része a modellkínálatnak. A tisztán elektromos és Plug-in Hibrid technolóiájú autók megkülönböztetése érdekében 2016-ban a BMW bevezette a hibrid járművek azonosítására szolgáló „iPerformance” megjelölést, a tisztán elektromos modellek elnevezésében pedig megmaradt az i jelzés.

Tudtad?
Az i3 REx, a BMW tisztán elektromos i3-as modelljének bemutatkozását követő évtől része a modellcsaládnak. Nagyszerűsége abban rejlik, hogy ebbe a mérnökök egy benzinmotort is beépítettek, így a sofőröknek nem kell aggódniuk, ha az autó akkumulátorai útközben lemerülnének, hiszen a Kymco által gyártott, 647 köbcentis benzinmotor gondoskodik a jármű mozgatásáról a következő töltőhelyig. A benzinmotor megbízhatóságát a gyártó korábban már tesztelte, hiszen ugyanez az erőforrás dolgozott a BMW C650 GT nagyrobogóban is azzal a különbséggel, hogy a RExbe szerelt változat teljesítménye csak 34 LE annak érdekében, hogy megfeleljen a szigorú Euro 6 környezetvédelmi norma előírásainak.
Kérdésed van? Írj nekünk!